A sors mint esély

Eredendő tudás a teljességről

Ezoterikus pszichológia

Thorwald Dethlefsen

Dethlefsen A könyv hátsó borítójáról öntudatos, izzó tekintetű úriember néz bátran a szemünkbe, arckifejezése olyan emberé, aki már minden kérdésre megtalálta a választ. Nem kevesebbet ígér az úriember könyve, mint hogy rávezeti olvasóit arra az útra, melyen járva megtalálhatják a választ az "emberiség legősibb kérdésére", ti. hogy mi az élet, az emberi sors értelme. Mindezt pedig az okkultizmus, a régi titkos tanok, az asztrológia, a homeopátia, a reinkarnáció segítségével.

Bár világéletemben racionális alkat voltam, ezt a könyvet, mely több ezoterikus kurzuson is a tananyag része, mégis nagy kíváncsisággal és nagy nyitottsággal vettem kézbe. Sejtettem ugyan, hogy nem fogom tudni maradéktalanul elfogadni a benne foglaltakat, ám bíztam abban, hogy a "régi titkos tanok" megismerése révén legalábbis megtudhatok valami fontosat, magasztosat az emberi létezés természetéről, ráérezhetek valamiféle mély filozófiai tartalomra.

Már az első néhány oldal elolvasása után rá kellett döbbennem azonban, hogy ilyesmiről szó sincs. Az öntudatos úriember ugyanis azzal kezdi könyvét, hogy gondosan belesulykolja az olvasóba: a tudomány egy hasznavehetetlen, felesleges, hibás alapokon nyugvó rendszer, amin ideje végre túllépni. A tudomány nem más, mint a tévedések tárháza, semmi köze a valósághoz, és csak sajnálni lehet azokat, akik fanatikus módjára hisznek benne. A modern orvostudomány eredményei például semmit sem érnek, egyenlőek a nullával, hiszen az emberek nem lettek egészségesebbek, sőt, inkább fordítva. Arról persze a szerző megfeledkezik, hogy az átlagéletkor évtizedekkel megnőtt a modern orvostudománynak köszönhetően, s olyan betegségekkel, amelyek korábban napok alatt halálhoz vezettek, a mai orvostudomány révén évekig lehet élni, vagy ki is lehet gyógyulni belőlük.

A vad tudományellenes kirohanás után az úriember kifejti, hogy a tudomány tökéletes kudarca láttán egy, a tudománnyal ellentétes módszerhez kell nyúlnunk, ez pedig az ezotéria.

Az ezoterikus világkép szerint az igazság csak az egyes ember számára nyilvánulhat meg, ezért a "valódi tudás" mindig saját tapasztalatunk eredménye, másnak átadni, mástól átvenni nem lehet. Míg a tudomány a világot körcikkekre osztja, s azt reméli, hogy az egyes körcikkekben folytatott kutatások egyszer majd elvezetnek a kör közepébe, az ezoterikus foglalatosság rögtön a kör közepében kezdi. Praktikus, nemde? Minek az a sok kutatás, ha egyből a közepén is kezdhetjük? Az ezotéria az egyetemes törvényszerűségeket vizsgálja, s ha ezeket felismertük, már csak rá kell vetítenünk őket a kör egyes cikkeire, és kész, mindent megértettünk, birtokunkban van a teljes, végső igazság, miközben a szerencsétlen tudósok egyre aprólékosabb munkával centiméterenként haladnak előre, de eredményeik mindig csak közelítések maradnak.

Ezután megismerjük az alapvető törvényszerűségeket is, melyek a szerző szerint benne foglaltatnak Hermész Triszmegisztosz Tabula smaragdinájában. A legfontosabb ezoterikus alapelv az "amint fenn, úgy lenn" törvénye, mely szerint "a megjelenési formák minden szintjén ugyanazok a törvények uralkodnak". Például a bolygók a Nap körül keringenek, s lám, az elektronok is keringenek az atommagok körül. A szerző szemlátomást nem hallott még arról, hogy a Bohr-féle atommodell már régesrég megdőlt. Szerinte az "amint fenn, úgy lenn" törvénye és az ebből eredő analógiás gondolkodásmód rettentő hasznos dolog, hiszen ha így gondolkodunk, akkor elég a számunkra megközelíthető területeken kutakodni, aztán az így nyert törvényeket egyszerűen átvihetjük az általunk megközelíthetetlen szintekre is. Mit mondjak, ez valóban nagyon kényelmes lenne, csakhogy - túl azon, hogy durva logikai hibáról van szó - a tudomány története számtalanszor bebizonyította, hogy ez így nem működik. A mikrovilágban például teljesen más törvények érvényesülnek, mint a makroszkopikus világban, annyira mások, hogy leírásuk gyökeresen más szemléletet igényel. S azt is jól tudjuk, hogy az anyag egyes szerveződési szintjein önálló törvényszerűségek érvényesülnek, amelyek nem vezethetőek le közvetlenül az alacsonyabb szerveződési szint törvényszerűségeiből. A visszavezetés csak kauzálisan végezhető el, de a magasabb szerveződési szinten olyan specifikus korlátok is érvényesülnek, amelyek nem következnek az alacsonyabb szint törvényeiből.

A logikai hibáknak azonban ezzel még nincs vége. A szerző előrukkol azzal az állítással, hogy véletlen nem létezik. Determinizmusa mögé persze nem valamiféle mély filozófiai gondolatsort helyez, hanem olyan buta példákat, mint pl. hogy ha két dobókockával dobunk, akkor a számok összege "törvényszerű görbét mutat" (itt a Gauss-eloszlásra céloz). Ebből szerinte az következik, hogy már az egyes dobások sem voltak véletlenszerűek, hanem egy törvényszerűség irányítja őket. Szemlátomást hiányzik matematikai műveltsége annak felismeréséhez, hogy éppen akkor kapnák a Gauss-eloszlástól eltérő görbét, ha az egyes dobások valóban nem lennének véletlenszerűek.

Még mindig csak a könyv első fejezeténél tartunk, de a primitív logikai hibák egyre csak sorjáznak. Az izzó szemű úriember azzal támasztja alá a lélek létezését, hogy a halál pillanatában semmi anyagi nem távozik el az emberből, vagyis a lélek nem anyagi természetű. Nem vitás, hogy a biológiaórákról is hiányzott, különben tudná, hogy a halál pillanatában az anyagcsere áll le, méghozzá nagyonis materiális okok miatt (pl. érelzáródás).

Nagyon hosszú lenne ez a recenzió, ha a könyv minden egyes ostobaságát, tudatlanságból és az elemi logikai szabályok ismeretének hiányából eredő képtelenségét felsorolnám és rámutatnék gyenge pontjukra. A hipnózisról szóló fejezet fő következtetése az, hogy mivel hipnózisban bármit be lehet az embernek programozni, ezért hipnózison kívül is programokra hallgatunk, tulajdonképpen alszunk, és az ezotéria segítségével ébredhetünk fel. A következő fejezet egy őrületesen nagy horderejű törvényt ismertet: a polaritás törvényét, aminek az a lényege, hogy mindennek van ellentéte, másik pólusa. Például plusz és mínusz, férfi és nő, elektromos és magnetikus (?), savas és lúgos, stb. A szerző erről a nevetséges trivialitásról hosszú oldalakon keresztül áradozik, a legelképesztőbb butaságokat belemagyarázva. Eljut például a következő, hajmeresztő szamársághoz: "Ha valakit elgázolnak az utcán, legyen bár jogilag és funkcionálisan a gázoló a vétkes, ez nem változtat azon a tényen, hogy az elütött érett volt erre az eseményre, különben nem tapasztalhatta volna meg." Kíváncsi lennék, hogyan magyarázná el ezt a szerző például egy halálos balesetet szenvedett gyermek szüleinek.

Ezután következik az asztrológiáról szóló fejezet. Megtudjuk, hogy az asztrológia az "amint fenn, úgy lenn" törvénye szerint működik, vagyis a bolygók nem befolyásolják az emberi sorsokat, csupán lemásolják azok menetét. Az égitestek ősprincípiumokat testesítenek meg; ezek olyan építőkockák, amelyekből a valóság összes megjelenési formája felépül. Az ősprincípiumok függőlegesen átvonulnak a megjelenési formák minden szintjén, így olyan analógialáncok keletkeznek, amelyeknek egyes tagjai különböző szintekhez tartoznak ugyan, de mindegyik egy közös princípiumot reprezentál. Egy tetszés szerinti szint, például az égbolt megfigyeléséből levont következtetés az analógia segítségével bármely más szintre átvihető, vagyis az égitestek viselkedéséből következtethetünk a földi eseményekre. A horoszkóp az élet "tanterve" lehet, bár értelmezése kissé körülményes, éppen azért, mert az égitestek által jelzett események a megjelenési formák bármely szintjén érvényesülhetnek. Például ha valakinek a horoszkópjában a Szaturnusz és a Mars 90 fokos szöget zár be egymással, az azt jelenti, hogy ennél az embernél az energia és az ellenállás összekapcsolódik, vagyis ha az illető energiát fejt ki, akkor mindig ellenállásba ütközik. Namost ez jelentheti például azt is, hogy az illető az autójával nagy sebességgel egy fának ütközik és meghal, de azt is, hogy kemény ütéseivel megnyer egy karatebajnokságot. Nem nehéz elképzelni, hogy ezen az alapon bármely eseménybe belemagyarázhatjuk, hogy a bolygók állásában ez benne van; ezen a ponton tehát értelmetlenné és ellenőrizhetetlenné válik az egész okfejtés. Ennek ellenére a szerző azt sugallja: a horoszkópunk alapján valamelyest irányíthatjuk sorsunkat; a bolygók jelezte eseményeket ugyan nem védhetjük ki, de felkészülhetünk rájuk, megvalósulásuk szintjét befolyásolhatjuk. Mellesleg, mint azt egy tanulmányomban kimerítően tárgyaltam, az asztrológia összes tudományos vizsgálata azt mutatta, hogy az asztrológiából egy szó sem igaz, egyszerűen nem működik.

A következő fejezet igen kritikus témával foglalkozik: a betegség és a gyógyulás kérdéseivel. Természetesen itt is megtudhatjuk, hogy a modern orvostudomány nem ér semmit, az emberek nem lettek egészségesebbek. Bár nem világos, hogy a szerző ezt miért veti az orvostudomány szemére, miközben szenvedélyesen érvel amellett, hogy a betegség nagyon fontos dolog, anélkül egészség sem létezhet (ezt a polaritás törvényéből vezeti le), és a betegség fontos információval szolgál az ember számára, amelyet személyes, spirituális fejlődéséhez használhat fel. Mert szerinte a betegséget mindig valamilyen ősprincípium okozza, és sohasem pl. baktériumok, vírusok, mérgek vagy ilyesmik. Ha nem lenne túl embertelen a dolog, legszívesebben azt javasolnám a szerzőnek, hogy injekciózzon be magának egy adag Ebola-vírust, aztán magyarázza el, hogy most melyik ősprincípiumtól lett beteg, milyen, fejlődést segítő információt kapott a vírusoktól, és hogyan fog a spirituális fejlődés révén meggyógyulni.

Vagy a homeopátia segítségével. Szerzőnk ugyanis a homeopátiát ajánlja, mint mindenre alkalmazható, univerzális gyógymódot. A homeopátiás orvosságokat úgy készítik, hogy valamilyen anyagot - amely valamelyik ősprincípium megtestesítése - annyira felhigítanak, hogy már ne is legyen egyetlen molekula sem az oldatban; ezáltal az ősprincípiumot eloldották az anyagtól. Az elképzelés természetesen teljesen abszurd, ám ettől még nem biztos, hogy nem működik. A szerző pechjére azonban a homeopátiás gyógymódokat már sokat vizsgálták tudományos módszerrel, de nem jutottak egyértelmű eredményekre. Egyes esetekben ugyan hatásosnak látszott a homeopátia (a placebóhoz képest), ám a hatás nagysága a higítás mértékével rohamosan csökkent, majd eltűnt. Ez sajnos nem igazolja az ősprincípiumnak a matériától való eloldásáról szóló naiv elképzelést.

A Teremtés és bűnbeesés című fejezetben újabb agyrémmel, a számmisztikával ismertet meg minket az izzó tekintetű úriember. Egy kis, nagyképűen teozófikus addíciónak és redukciónak elnevezett matematikai bűvészkedéssel arra az eredményre jut, hogy minden szám visszavezethető az 1, 2, 3 számok valamelyikére. Sajnos a 8-ra meg a 9-re ez nem igaz, és amúgy is teljesen önkényes az egész számolgatás, de a szerző efölött átsiklik. Ehelyett fellengzős ömlengésbe kezd arról, hogy az 1-es a teremtő, férfias princípium, a 2-es a befogadó, nőies princípium, a 3-as a kettő szintézise, stb. Mindezt aztán a teremtés folyamatára alkalmazza, továbbá előadja, hogy mindenből három van (a polaritás törvényénél ugyan még arról volt szó, hogy mindenből kettő van, de nem baj). Ezután egy meglehetősen kusza, de elég semmitmondó okfejtés következik a bibliai teremtéstörténetről.

Ekkor már nagyon vártam, hogy végre vége legyen már ennek a könyvnek, de még mindig hátra volt három fejezet. Az egyik a reinkarnációról szól; a szerző rögvest leszögezi, hogy a reinkarnációt nem kell bizonyítani, mert nyilvánvaló, hogy van, hiszen csak ez áll összhangban az univerzum törvényeivel. Hát, ő csak tudja, nemdebár? Ezután lényegében előadja a hinduizmus reinkarnációs tanait a karmával meg az Akasha-krónikával együtt, ajánlva az olvasóknak a saját maga által kifejlesztett reinkarnációs terápiát és az "akadémikus pszichológia tarthatatlan koncepcióinak" félretételét. A reinkarnációs terápiát mint a megtisztulás útját azután a következő fejezetben még tovább részletezi. Érdekes módon ezt a terápiát nemcsak élő emberekre, hanem halottaknak a túlvilágon tévelygő lelkeire is lehet alkalmazni. Mondjuk nem lep meg, hogy ezek a lelkek eddig még nem fordultak valódi pszichiáterhez. Röviden kitér még a szerző arra is, hogy a reinkarnáció (az egyház hivatalos álláspontjával szemben) szerinte nem összeegyeztethetetlen a kereszténységgel.

Végül a záró fejezetben (A mindennapi élet mint rítus) az "ezoterikus út" sajátosságairól olvashatunk: az út keskeny és göröngyös (na ja, mi más is lehetne?), de ez az egyetlen, amely a "megszabadulás szűk kapujához" vezet (természetesen a beteg anyagi világtól kellene megszabadulnunk). Az ezoterikusoknak vannak ugyan okkult képességeik, képesek csodákat is tenni - de ezt sohasem bizonyítják, erre nincs szükségük, mert az a valódi hatalom, amit nem használnak, s aki kíváncsi, az előtt zárva maradnak a beavatás kapui. Olvashatunk még a különféle ezoterikus egyesületekről, társaságokról is, de vigyázni kell, mert némelyikük fekete mágiát űz, noha csak a tiszta fehér mágia elfogadható (a kettő között abban van a különbség, hogy önérdekből vagy a "sötétség átvilágítására" használják-e; hát ez aztán jó kritérium). Úgy kell élnünk továbbá, hogy minden cselekedetünk istentiszteletté nemesedjen, ahogyan az illatozó, gyönyörű mezei virág is teremtőjét dícséri (vagy netán a méheket csalogatja, saját szaporodását szolgálva...?).

Aligha lettem volna képes még egy fejezetet elolvasni, de szerencsére ezen a ponton vége lett a könyvnek. Aminek egyébként a fordítója sem éppen szakmája büszkesége: olyan nevetséges tükörfordítások fordulnak elő a szövegben, mint pl. főzősó (konyhasó helyett), cserehatás (kölcsönhatás helyett), stb.

Mit is mondhatnék összefoglalásként? Az első, közvetlen benyomásom mindenképpen az, hogy itt egy nagy rakás logikátlan, irracionális marhaságot olvastam, amelyet egy tudományosan kiműveletlen, önmagával szemben kritikátlan, primitív gondolkodású ember hordott össze nagyon hatásvadász módon (bár jómagam rettenetesen untam a könyvet). Persze ő maga sem akar mindebből semmit sem bizonyítani, nyíltan kimondja, hogy ezeket a dolgokat csak hittel lehet elfogadni, vagy sehogy. S aki nem hiszi, azzal nem törődik; megvan erre is az univerzális kibúvó: aki nem fogadja el mindezt, az azért nem fogadja el, mert még nem jutott el arra a szintre, nincs rá affinitása. Ezt persze bármikor bármivel kapcsolatban el lehet mondani, így én is elmondhatom, hogy ha szerző nem érti meg, hogy micsoda butaságokat beszél, az azért van, mert még nem jutott el arra a szintre, hogy megértse.

Az első megdöbbenésen és felháborodáson továbblépve azonban azt a kérdést is feltettem magamnak: vajon mi késztet egyre több embert arra, hogy ilyen irracionális dolgokban higgyen? E recenzió keretében természetesen nem szándékom erről mélyreható elemzést adni, megelégszem pár gondolat felvázolásával. Az egyik tényező minden bizonnyal a megértés, a világmagyarázat keresése. Az ezotéria, mint minden más vallás is, ad egyfajta világmagyarázatot; egységes keretbe foglalva tárgyalja az univerzum mibenlétét, benne az ember helyét és szerepét, életének értelmét. Ugyanakkor kellően meseszerű, titkokkal és rejtélyekkel átszőtt ahhoz, hogy egy tündérmese vagy kalandregény módjára vonzó legyen; sikeresen integrálja továbbá a nagy világvallások egyes elemeit, mindenből a legszimpatikusabb tanításokat kicsippentve. Azáltal pedig, hogy útról, beavatásokról beszél, szintekről, melyeken egyre mélyebb titkok tárulnak fel a kereső előtt, felkínálja egy kalandos spirituális utazás lehetőségét. Megadja az "én mindig mindent jobban tudok, anélkül, hogy ezért meg kellene harcolnom" élményét is: mint láttuk, a könyv szerzője is mindent jobban tud a tudósoknál, anélkül, hogy bármiféle kutatást végzett volna vagy egyáltalán szükségesnek tartana.

Végeredményben tehát az ezotéria a vágyvezérelt gondolkodás terméke, azé az attitűdé, amely képtelen elfogadni azt a tényt, hogy az emberiség csak nagyon részleges tudással rendelkezik a világról és saját magáról, csak nagyon részleges megoldásokkal rendelkezik a világ problémáira, s az egyén élete, sorsa is egy esetleges, véges valami, amely fölött nincs teljes kontrollja, s amelybe nem fér bele minden, amire vágyik. A végességet, a részlegességet és az esetlegességet az emberi elme nehezen tudja elviselni; az ember ezért ideológiai környezetét úgy próbálja otthonosabbá tenni, hogy egységes, teljes, determinált világképet fabrikál magának. Az ezotéria azt hiszi: ha felismert néhány olyan egyszerű szabályszerűséget, mint hogy egyes dolgok párba állíthatóak és egyikük bizonyos értelemben a másik ellentéte, vagy hogy némely dologból három van, akkor ezt már mindjárt ráhúzhatja mindenre, és mindent megértett a világból. Ezen a ponton a kényelmességre való törekvést is tetten érhetjük.

Az, hogy az ember otthonosnak tűnő világképeket fabrikál magának, még nem is lenne baj. A baj akkor kezdődik, ha az ember ezen illuzórikus világképek kedvéért szembeszegül mindazzal, amit a mindeddig egyedül valóban megbízhatónak bizonyult empirikus módszerek és a racionális gondolkodás segítségével elért. Hiszen a valósággal egyedül ezek jelentik az összekötő kapcsot. Az illuzórikus világképek túlhangsúlyozása elszakít a valóságtól, a részlegesség tagadása elbizakodottá tesz; mint láttuk, Dethlefsennek is igen hiányos a tudományos vagy akár a matematikai műveltsége, ordítóan primitív hibákat követ el, mégis azt hiszi, hogy ő mindent tud. A valóságtól való elszakadás rontja a társadalom adaptációs képességét, s előbb-utóbb olyan konfliktusokhoz vezet, amelyekkel nehéz lesz megküzdeni. Úgy vélem, az ezoterikus világkép végső mérlegelésben nem lesz megnyugtató a benne hívők számára; több problémát és konfliktust fog felvetni, mint amennyit megold. Talán ez az egyik oka annak, hogy manapság az ezotériának sok ugyan a szimpatizánsa, a hobbiszinten, hét végén "ezotériázó" ember, nagy többségük azonban a mindennapi életben mégis könnyen elszakad az ezotériától, és racionális döntéseket hoz.

Van tehát még remény, hogy az emberiség mégsem veszíti el a józan eszét. Én is csak abban bízom, hogy ha sokan olvassák is el Dethlefsen könyvét, a színtiszta ostobaságoknak ezt a nagyképű gyűjteményét, a józan észnek ezt a látványos megcsúfolását, talán nem lesznek sokan, akik teljesen komolyan is veszik.

Értékelés (1-10): 1

Szilágyi András

Thorwald Dethlefsen: A sors mint esély. (Schicksal als Chance.)
Fordította Hajós Gabriella
Arkánum Kiadó, 1992 (azóta több kiadást megért)
ISBN 963 7939 10 5
219 oldal, eredeti ára: 242 Ft