Dr. Galántai Zoltán:
Korok és démonok. A daytoni majompertől a lieszenkoizmus bukásáig
A 2004-es, Tizedik
Országos Szkeptikus Konferencián elhangzott előadás átdolgozott, írott
változata
Az alábbiakban három, a legújabb kori biológia történetében sajátos szerepet játszó folyamatot szeretnék bemutatni: az evolúcióelmélet ellen irányuló egyes "mozgalmakat" az Amerikai Egyesült Államokban a "daytoni majompertől" kezdve; illetve a náci, valamint a Liszenko nevével "fémjelezhető" szovjet biológia néhány sajátosságát. Olyan jelenségekről van szó, amik a modern tudományosság kritériumai értelmében tudományon kívülinek, sőt, áltudománynak minősülnek; és ilyen vagy olyan formában, de mind a hárman veszélyesek is. "Jobb" esetben csak a természettudományos oktatást gyengítik meg; rosszabb esetben viszont közvetlenül is fenyegetik az emberek életét. Tehát bár tudománytörténeti szempontból - remélhetőleg - csupán anomáliákról van szó, azért érdemes foglalkozni velük.
Bevezetés: a kreácionizmus és az
intelligens tervezés
2004. végén a szólásszabadság és általában véve az emberi jogok védelmének elkötelezett ACLU (Amerikai Szabadságjogok Uniója) pert indított az amerikai Georgia állam ellen (majd pedig meg is nyerte
azt), mivel egy Georgia-i tankönyv felirata szerint "Ez a kötet
evolúcióval kapcsolatos anyagokat tartalmaz. Az evolúció elmélet, nem
pedig tény, és mint ilyen az élőlények eredetével foglalkozik. Ezekhez
az anyagokhoz nyitottan kell közeledni; alaposan tanulmányozni kell
őket, és kritikusan kell viszonyulni hozzájuk."
Az ACLU-val szemben állók szerint szerint itt pusztán arról van szó,
hogy "a tudományos oktatásnak fel kell készítenie a diákokat, és nem
szabad azzal kapcsolatos információkat cenzúráznia, hogy fontos
tudományos viták folynak (mint amilyen a neodarwiniánus és a kémiai
evolúció is)". Az ACLU viszont abból indult ki, hogy ami Georgiában
történik, az
1.egyes vallásokkal szembeni diszkrimináció és mint ilyen, ellentétes
az Amerikai Alkotmánnyal
2.támogatja a kreácionizmust
3.korlátozza az evolúció oktatását
Számunkra most nem is annyira az az érdekes itt, hogy már perek folynak
amiatt is, mert egyes amerikai iskolákban a kreácionizmus egy sajátos
válfaját, az "intelligent design"-t (kb. intelligens tervezés) oktatnák
az evolúció "alternatívájaként", mely lényegében azt állítja, hogy a
világ felépítése túlságosan bonyolult ahhoz, hogy valamiféle véletlen
eredménye legyen. Hanem inkább az, hogy nem az első és
feltehetően nem is az utolsó alkalom ez, amikor támadás éri az
evolúcióelméletet az Amerikai Egyesült Államokban.
Minden a majomperrel kezdődött
1925-ben John Washington Butler képviselő (Tennessee) arról beszélt,
hogy "a Biblia az az alap, amire az amerikai kormány épült... Az az
evolucionista, aki visszautasítja a Biblia teremtéstörténetét, miként
más bibliai történeteket is... elrabolja a keresztények reményeit és
aláássa a kormányzatot", és ez a megközelítési mód elég erősnek
bizonyult ahhoz, hogy a Képviselőház nem sokkal később 21:5 arányban
fogadja el azt a Tennessee -i törvénytervezetet, aminek az értelmében
1.tilos a Bibliával ellentétes dolgokat tanítani
2.tilos azt tanítani, hogy az ember alacsonyabb rendű állattól származik
A tervezet legfőbb támogatója az a William Jennings Bryan volt, aki
háromszor is indult az amerikai elnökválasztáson a demokraták
színeiben, és aki azért küzdött, hogy tiltsák be Darwin tanítását az
iskolákban. Úgy gondolta ugyanis, hogy a darwinizmus egyfelől az
egyenlőség ellen hat (számára bizonyíték volt erre a szociáldarwinizmus
meg az eugenika); másfelől pedig lerombolja a hagyományos értékrendet.
Austin Peay kormányzó március 21-án azzal a feltételezéssel élve írta
alá a Butler-féle antievolúciós törvényt, hogy ez Tennessee-ben semmit
nem fog megváltoztatni - de nem lett igaza. Az Amerikai Szabadságjogok
Uniója ugyanis ekkoriban egy ideje már tartott attól, hogy a különböző
amerikai államokban lefogadott evolúcióellenes törvények káros hatással
lesznek a tudományos szólásszabadságra, és figyelemmel kísérte az
eseményeket.
Amikor a törvény tartalma ismertté vált, többen is felháborodott hangú
levelet írtak a helyi és az állami újságoknak. Aztán május 4-én a
Chattanooga Times-ban megjelent egy felhívás, amit a daytoni illetőségű
George W. Rappeleya is elolvasott, és ami szerint az ACLU "olyan,
Tennessee-ben dolgozó tanárt keres, aki hajlandó igénybe venni az ACLU
[jogi] támogatását egy békésen lezajló és az állását nem veszélyeztető
próbaperben". Ehhez hajlandóak volt ügyvédet is biztosítani; Rappeleya
pedig arra gondolt, hogy egy ilyen per ismertté tehetné Dayton nevét,
és ezáltal talán meg lehetne állítani az elnéptelenedést is (az
1890-ben még 3,000 lakosú településen 1925-ben már csupán 1,800-an
éltek). Vagyis számára az elsődleges cél nem az evolúcióelmélet
védelmezése, hanem némi hírverés volt.
Ennek szellemében két nap múlva már megbeszélést is tartottak Fred E.
Robinson vegyeskereskedésében John T. Scopes-szal, a helyi
középiskola 24 éves futball-edzőjével, aki a biológia-tanár betegsége
miatt az oktatásban is részt vett, és aki egyfelől kijelentette, hogy
lehetetlen a biológiát Darwin nélkül tanítani; másfelől pedig azt is
hozzátette, hogy az ilyen kérdésekben nem a törvénynek, hanem az
iskolatanácsnak kellene döntenie. És végül azt is, hogy a Hunter-féle
"Civic Biology" (amiből tanítottak) tartalmaz is egy, az evolúcióval
foglalkozó fejezetet, és elvállalta a vádlott szerepét.
Bár a környező városok arra hivatkozva próbálták meg magukhoz
kaparintani a per megrendezéséből és az az azzal járó felhajtásból
származó hasznot, hogy a daytoni bíróság épültet túlságosan kicsi az
ilyesmihez, nem jutottak semmire, és május 25-én már sor is került egy
előzetes kihallgatásra. Ennek során Scopes azt vallotta, hogy 1925.
április 24-én Hunter Biológiájából dolgozva "Megtanultuk, hogy az
állati formák úgy rendeződnek el, hogy az egyszerű, egysejtű formákkal
kezdődnek, és abban a csoportban érik el csúcspontjukat, ami magát az
embert is tartalmazza."
Vagyis megvolt az indok a később a "daytoni majomper" néven emlegetett
eljárás (hivatalosan: Tennessee vs. John Thomes Scopes No 5232)
megkezdésére, és erre július 10-én mintegy száz (!) újságíró és nem egy
külföldi tudósító jelenlétében sor is került. Az ismert író és
gondolkodó, H. G. Wells, bár az evolúcióelmélet hívei szerették volna
megnyerni maguknak, nem utazott el a tárgyalásra, és nem vállalt
szerepet - annál inkább vállalta viszont a vádló szerepét Bryan, noha
már 30 éve nem vett részt perben. "Ha az evolúció győz - mondta -,
akkor a kereszténység eltűnik". Nem kevésbé nagy szavakat használt a
védő, Clarence Darrow sem: ő meg azt jelentette ki, hogy "Nem Scopes
áll a bíróság előtt, hanem a civilizáció." Eközben nem Scopest akarta
megvédeni hanem azt akarta elérni, hogy a Legfelsőbb Bíróság mondja ki,
hogy az antievolúciós törvények alkotmányellenesek (erre végül csak
1968. november 12-én, a Susan Epperson et al. vs. Arkansas perrel
kapcsolatban került sor). A bíró pedig, John T. Raulston arra az
álláspontra helyezkedett, hogy nem az a kérdés, hogy jó vagy rossz-e a
Butler-féle törvény, hanem az, hogy Scopes megsértette-e.
A Bryan mellett szintén a vádat képviselő Ben McKenzie abból indult ki,
hogy ha tilos az iskolákban a Bibliát tanítani, akkor értelemszerűen
ugyanígy tilos bármi olyat is tanítani, ami ellentétes a Bibliával (ez
az érvelés még ötven évvel később is fel fog bukkanni, és lényegében
azon a- logikailag hibás - feltételezésen alapul, hogy egy vallás
állításaival csakis egy másik vallás állításai szegezhetőek szembe).
Dudley Field Malone védő viszont azzal érvelt, hogy a Biblia vallási,
nem pedig tudományos mű, és ennek megfelelően nincs is ellentét közte
és az evolúciós elmélet között (ugyanis különböző dolgokról szólnak). A
bíró azonban továbbra is azt hangoztatta,hogy aki evolúciót akar
tanítani, az tegye nyugodtan - de ne az állami iskolákban, ott ugyanis
a törvény nem engedi meg, és Darrow hiába bizonyította be, hogy az
evolúcióval kapcsolatos fejezetet is tartalmazó tankönyv használatát
maga Tennessee állam írta elő.
Július 21-én - alig 9 perc tanácskozás után - a bíróság kimondta,
hogy Scopes bűnös, és 100 dollár pénzbüntetéssel sújtotta.
Azt, hogy erkölcsi értelemben ki nyert, nem könnyű megmondani. A per
lezárulását követően egy oklahomai újság azt írta, hogy a vádat
képviselő "Mr. Bryan több mint győztesként került ki [ebből sz
összecsapásból]. Előhívta a védőből az abban lakozó majmot." Egy
arkansasi újság nagyjából ugyanekkor viszont kifejtette, hogy
"Tennessee állam számára Scopes-per erkölcsi katasztrófát jelent.
Megbélyegzi az állam lakosait, akárhová menjenek is."
Úgyhogy legfeljebb abban lehetünk biztosak, hogy a Newsuem nevű
"újságíró-múzeum" minden bizonnyal megalapozottan sorolta a 20. század
száz legfontosabb sajtóeseménye közé a majompert.
A majomper utóélete
Meg alkalmasint abban, hogy ennek bizonyos értelemben katasztrofális
hatása volt az amerikai közoktatásra: az "evolúció" szó évtizedekre
eltűnt a tankönyvekből, és Alabama vagy éppen Oklahoma még 1999-ben is
úgy beszélt róla, mint ami "elmélet, nem pedig tény".
Persze 1925-höz képest már az is előre lépés volt, hogy a Legfelsőbb
Bíróság az Epperson vs. Arkansas perben - miként már említettük -
1968-ban eltörölte az evolúció tiltását (Susan Epperson ugyanúgy
középiskolai tanár volt, mint Scopes). Innentől kezdve tehát a
kreácionisták sem a darwinizmus tiltását követelték, hanem azt, hogy
azzal párhuzamosan tanítsák a "kreácionista tudományt" is -
amiről egy arkansasi bíróság a"Scopes II" perben (McLean v. Arkansas
Board of Education) azt mondta ki 1982. január 5-én, hogy mivel a
"kreácionista tudomány" nem tekinthető tudománynak, ezért az ilyen
követelések alkotmányellenesek.
Amikor pedig a Louisiana-i "Kreácionista törvény" csak abban az
esetben engedte volna meg az evolúcióelmélet tanítását, ha az
antidarwinizmus "azonos időt" kap a "kiegyensúlyozottság" nevében,
akkor az Edwards vs Aguillard perben, ahol nem kevesebb mint 72
Nobel-díjas állt ki a pert megindító középiskolai tanár, Don
Aguillard mellett, a Legfelsőbb Bíróság ezt a törvényt is
alkotmányellenesnek minősítette.
A helyzet azonban korántsem olyan jó, mint amilyennek ezek alapján
tűnhet, és még olyan vélekedéseket is hallani lehet, mely szerint az
evolúcióelmélet megnyer ugyan minden csatát, de leveszíti (vagy
legalábbis elveszítheti) a háborút. Ami kissé pontosabban fogalmazva
azt jelenti, hogy bár a kreácionisták elveszítik a jelentős pereket,
megnyerik a témáról folytatott nyilvános vitát.
Ugyanis ma is folyamatosan érik támadások az Amerikai Egyesült
Államokban a darwinizmust, és - európai vagy akár magyar szemmel nézve
is - meglepő, hogy milyen sokan utasítják el. A National Science Board
egy 1986-os felmérése szerint az amerikaiak többsége szerint az ember
nem az állatoktól származik, és miközben a megkérdezettek kb. 50
százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy "Isten a jelenlegi
formájában teremtette az embert kevesebb mint 10 ezer éve", aközben a
középiskolások kb. fele ma is a kreácionizmus valamelyik formáját
tanulja evolúcióelmélet helyett. És ha minden igaz, ez a közeljövőben
sem lesz másképp: egy 2005. február elején, a New York Times-ban
megjelent cikk szerint számos biológiatanár annak ellenére sem mer az
evolúcióról beszélni az órán, hogy az szerepel a tankönyvekben, mert
fél, hogy ennek következményei lehetnének rá nézve, és emiatt valójában
lehetetlen akár csak hozzávetőlegesen megbecsülni, hogy hol oktatják
valójában.
A kreácionisták pedig úgy tekintenek magukra, mint akik "szent háborút"
folytatnak az evolúció ellen, és olykor az egészen szélsőséges
megnyilatkozásoktól sem riadnak vissza. Baswell Dean bíró (Georgiai
Fellebbviteli Bíróság) például 1980 körül egyenesen azt mondta, hogy
minden rossz oka az evolúcióelméletben keresendő: "Darwin
majommitológiája vezetett a [túlzott] engedékenységhez, a
promiszkuitáshoz, a fogamzásgátlókhoz, az óvszerhez, az abortuszhoz, a
pornográfiához, a környezetszennyezéshez, a mérgezésekhez és minden
fajta bűnök elburjánzásához".
Út a náci biológiához: az
előfutároktól a fajirtásig
Az egyik szélsőség tehát az evolúciós elmélet visszautasítása - a
másik, a történelem tanúbizonysága szerint mérhetetlenül tragikusabb
következményekkel járó szélsőség pedig az, amikor azért, hogy ezzel egy
meghatározott ideológiát szolgáljanak ki, teljesen eltorzítják - miként
a náci Németországban is történt.
Amikor 1859-ben megjelent Darwintól A fajok eredete, akkor a neves
német biológus, Ernst Haeckel azonnal az evolúcióelmélet mellé állt - a
korszak másik nagy tekintélyű biológusa, Rudolf Wirchow viszont
határozottan elutasította, mivel egyfelől úgy gondolta, hogy a sejt
bármilyen módosítása betegséghez vezet (és ennek megfelelően nem
működhet a darwini mutáció); másfelől pedig attól tartott, hogy "ha ezt
a logikát következetesen végig visszük, akkor annak tökéletesen
elfogadhatatlan következményei lesznek". Ez a félelem egyáltalán nem
volt megalapozatlan: Haeckel éppen egy effajta szociáldarwinista
logikát követve állította azt, hogy a társadalmi viselkedést is a
legrátermettebb fennmaradása határozza meg, és később ez a felfogás
határozta meg Hitler gondolkodását is.
Haeckel mellett a másik fontos előfutár Joseph-Arthur de Gobineau volt,
aki az árja faj felsőbbrendűségét hirdetve azt is kijelentette, hogy "A
világtörténelem a fajok története", és persze Houston Stuart
Chamberlain-ről sem szabad elfeledkezni, akinek a nevéhez a
"fajhigiénia" fogalmának elterjesztése fűződik. Ezt fogalmat (a
Rassenhygienet) amúgy az az Alfred Ploetz dolgozta ki, aki az árják
mögött a második "legnemesebb" fajnak tekintette a zsidókat, és aki már
1904-ben folyóiratot alapított Archivum a Faji és szociális biológiának
(Archiv für Rassen- und Gesselschaftbiologie) címmel. 1936-ban,Hitler
személyes utasítására aztán - közel nyolcvan éves korában - ki is
nevezeték a müncheni egyetem professzorának, noha korábban nem volt
tudományos fokozata.
Szintém meg kell említenünk H. F. K. Günthert (őt a barátai csak
"Rassen-Günthernek" hívták): Ploetz nyomdokain haladva olyan írt
könyvet a fajelméletről, ami ez Chamberlain-re meg Hitlerre is nagy
hatással volt. És persze ott van Eugen Fischer professzor is: már
1913-ban a beltenyésztés "fattyúsító" hatásait tanulmányozta a mai
Namíbiában; majd pedig részt vett a Rheinbastarde (azaz sterilziációs)
programban (ez a Rajna-vidék azon lakosait érintette, akik anyja német
állampolgár, a másik szülője viszont francia katona volt), hogy aztán
hasonlóképpen ne maradjon ki a náci koncentrációs táborok
emberkísérleteiből sem. A hozzá hasonló pályát futott be Otmar von
Verschuer professzor ikerkísérleteket folytatott, a hírhedt Joseph
Mengele volt az asszisztense, és Fischerrel együtt részt vett
arról a fajpolitikáról folyó megbeszélésen, melyet követően a náci
vezetők Wannsee-ben kidolgozták a "végső megoldást".
A náci biológia alapelvei
A náci biológia egyik legfőbb jellemzője a "holizmus" volt, aminek az
értelmében a test minden része kapcsolatban áll minden más résszel, és
ezért nincs helye a klinikai specialistáknak vagy a "mechanistztikus"
doktrináknak. A másik pedig az, hogy a "hagyományos" orvostudományi
megközelítés helyett a"Völkisch"-t részesítették előnyben, vagyis a
gyógynövények, a friss levegő és a homeopátiás módszerek használatát.
Ennek az "iskolának egy gdanski sebész: egy bizonyos Erwin Liek volt a
fő képviselője, aki azt tanította, hogy a fájdalomnak való ellenállás
erény (tehát a "magasabb rendű" fajok jobban bírják); és hogy ezzel
összhangban a betegség a morális gyengeség jele. Amiből elméletének
követői (ha ugyan nem maga Liek számára is) nyilvánvaló volt a
következtetés: az, hogy a betegeket és gyengéket likvidálni kell.
August Thienemann - akinek tanaira maga Hitler is hivatkozott - ennél
is tovább ment a "náci szociáldarwinizmus" szerepének
általánosításában, és azt hangoztatta, hogy a nemzeti szocializmus
lényegében alkalmazott biológia; Ernst Lehmann, a botanika tüblingeni
professzora pedig arról beszélt, hogy Hitler 1933-ban a
"fajszennyeződést" állította meg fellépésével, és "a biológia
feladata... új fegyvereket kovácsolni az új háborúkhoz", mivel jelenleg
biopolitikai harc folyik, és ebben a biológusoknak is részt kell
venniük.
1936 körül a "Rassenkunde"-nak (azaz "fajtudománynak") számos egyetemen
tanszéket hoztak létre, és az ilyen helyeket jellemző módon
párttagokkal töltötték fel tudósok helyett. Lehmann pedig megalapította
a Német Biológusok Szerevezte mellett a Der Biologie-t is, a náci
biológia folyóiratát, amiben egy Gerhardt Heberer nevű szerző például
arról írt, hogy az evolúcióelmélet értelmében a nordikus új és magasabb
rendű faj, mint az eddigiek. És ez az a pont, ahol érdemes egy
közismert biológus életét valamivel alaposabban szemügyre venni. Nagyon
tanulságos lesz ugyanis.
Egy Nobel-díjas biológus a Harmadik
Birodalomból
Az osztrák származású etológus, Konrad Lorenz közvetlenül az Anschluss
után lépett be a Náci Pártba. "Miután a németek elfoglalták Ausztriát,
a domesztikáció veszélyeiről írtam, és azért, hogy érthető legyen,
írásomat a legrosszabb náci terminológiába öltöztettem. Nem akarom
enyhíteni tettem súlyát, de valóban hittem benne, hogy az új urak jó
dolgokat fognak hozni... gyakorlatilag minden barátom és tanárom így
gondolta, valamint az apám is, aki kedves és humánusa ember volt",
olvasható önéletrajzában. "Egyikünk sem volt olyan gyanakvó, hogy arra
gondoljon: a 'szelekció' kifejezés, amikor az új urak használják,
gyilkosságot jelent."
Lorenz felvételi kérelmét a Náci Pártba 1938. június 28-án adta be, és
ebben azt állította, hogy "Természetesen mindig is német gondolkozású
és nemzeti szocialista tudós voltam".
1939-ben a Königsbergi Egyetem Összehasonlító Intézetének igazgatója
lett, a következő évben pedig a lengyel Posenben (Poznán) kapott
kinevezést a Birodalmi Egyetemre (a másik, megszállt területen
található birodalmi egyetem Strasbourgban működött). Itt 887 olyan
embert tanulmányozott, akik felmenői között németek és lengyelek
egyaránt voltak, és arra a következtetésre jutott, hogy a németek meg
lengyelek "strukturálisan inkompatibilisak" egymással. Egy 1940-es
cikkében ("Durch Domestikation verursachte Störungen aerteignen
Verhaltens", azaz: kb. a karakterisztikus viselkedések megzavarása a
domesztikáció által) azt fejtegette, hogy amikor az állatokat
háziasítjuk, akkor a természetes szelekció a továbbiakban nem működik,
és hasonlóképpen: a civilizáció hatásai is oda vezetnek, hogy
kiiktatják a természetes szelekciót. Vagyis (ha nem csinálunk valamit,
akkor) elkerülhetetlen a genetikai hanyatlás.
Önéletrajzában később úgy fogalmaz ezzel a korszakkal kapcsolatban,
hogy "besoroztak a német hadseregbe mint orvost. Szerencsére
csatlakozni tudtam a Poseni Kórház neurológiai és pszichiátriai
osztályához. Bár soha nem műveltem gyakorlati orvostudományt, eleget
tudtam ahhoz az idegrendszer anatómiájáról és a pszichiátriáról, hogy
elfoglalhassam ezt a posztot."
Lorenz ugyanekkor tagja volt a "Der Biologie" szerkesztőbizottságának,
és a fajpolitikai hivatal tagjaként a "faji purifikáció" doktrínáját
hirdette.
A II. Világháború után természetesen visszakozott, és hamarosan
töretlenül folytathatta tudományos karrierjét. 1973-ban pedig Karl von
Frisch-sel és Nikolaas Tinbergennel közösen elnyerte biológiai
Nobel-díjat etológiai munkásságáért.
Szovjet biológia: a mezítlábas
"professzor" karrierje
A 20. sz. másik nagy diktatórikus államában, a Szovjetunióban a
tudományhamisítás egy másik útját választották, és ebben központi
szerep jutott Trofim Denisovics Liszenkónak (1989 - 1976), aki szegény
ukrán parasztok gyereke volt, és "filozófiája" alapjául annak az Ivan
Vlagyirovics Micsurinnak az elképzelései szolgáltak, akinek a
"kutatásait" 1922-ben Lenin személyes utasítására vizsgálták meg és
emelték állami doktrína szintjére.
Micsurin célja az lett volna, hogy kaukázusi gyümölcsöket lehessen a
hideg északon is termeszteni; és eközben három dologból indult ki: a
vitalizmusból; és a növények korlátlan adaptációs képességeibe vetet
hitből, valamint a szerzett tulajdonságok átörökölésén alapuló
lamarckizmusból. A 20. sz. tudományossága szerint persze egyik
elképzelés sem védhető, de amikor emiatt Micsurint támadások érték,
akkor a Pravda kiállt mellette - sőt, nem csupán kiállt mellette, de
népi hőst is csinált belőle.
Liszenkót pedig szintén a Pravda titulált "mezítlábas professzornak",
amikor az azerbajdzsáni télben is nyári borsót tudott nevelni
(feltehetően azért, mert szokatlanul enyhe tél volt).
Az igazi áttörést azonban számára 1929 hozta meg. Ekkor Sztálin
kollektivizálási politikája olyan éhínséghez vezetett, aminek a
becslések szerint 8 millió (!) halálos áldozata volt, és miközben a
biológusok nem voltak képesek "kezelni" ezt a valójában megoldhatatlan
helyzetet, az "ígérgetők" - azt állították, hogy el fognak boldogulni
vele. És Liszenko valóban elő is állt a lamarckizmuson alapuló és
általa vernalizációnak nevezett megoldással: a hideg vízben megmosott
téli búzát tavaszig a havon tárolva arról számolt be, hogy az - a
hagyományos téli búzával szemben - nem csupán növekedni kezdett, de
több termést is hozott. A siker - állítólag - olyan átütő volt, és ezt
olyan maggyőzősen tudta előadni, hogy az odesszai Országos
Növénynemesítő Intézetben hamarosan létre is hozták a Vernalizációs
tanszéket és külön folyóiratot is kiadtak a témáról. A korszak
legnagyobb szovjet növénybiológusa, Nyikolaj Vavilov az Agrártudományok
Lelnin Akadémiájának elnöke ugyan - más tudósokkal együtt -
kételkedésének adott hangot (mivel nem hitt a lamarckista
megoldásokban), de ez jóval kevesebbet nyomott a latban, mint Sztálin
híres "Bravó, Liszenko elvtárs" felkiáltása; Liszenko pedig egyenesen
arról beszélt, hogy a vernalizáció révén győzelmet sikerült aratnia az
osztályellenségek: "az úgynevezett tudósok" feltett.
1934-ben már azt állította, hogy sikerült előállítania a tavaszi búza
egy új és jobb fajtáját azáltal, hogy a magvakat váltakozva rövid és
hosszú vernalizációs periódusoknak, illetve a világosság váltakozó
hosszúságú periódusai hatásának tette ki (a liszenkói lamarckizmus
szerint ez eredményezte azt, hogy a növények "alkalmazkodtak" a
környezetükhöz és az így megszerzett tulajdonságokat utódaiknak is
átadták - egészen Micsurin elképzeléseninek megfelelően). A "mezítlábas
professzor" nagyjából ugyanekkor találkozott I. I. Prezent marxista
filozófussal, hogy aztán közösen olyan "genetikát" dolgozzanak ki, ami
elutasítja az átöröklés kromoszóma alapú voltát.
Vavilovot viszont nem csupán reakciós biológusnak bélyegezte a Pravda
"A növénytermesztés elméleti alapjai" című műve miatt, de azt is enne
hangoztatta, hogy Liszenko az, aki felismerte a valódi
törvényszerűségeket, és Vavilov 1936 decemberében már védekezni volt
kénytelen Liszenko és Prezent közös támadásai ellen egy moszkvai
konferencián, amit valóságos letartóztatási hullám követett. Végül 1940
augusztusában rá is sor került: egy ukrajnai növénygyűjtő expedíció
során tartóztatták le (többek között kémkedés vádjával), és 1943.
január 26-án halt éhen a börtönében.
Eközben Liszenko haladt tovább a saját útján, és nemsokára a mendeli
öröklődés mellett immár a darwini szelekció ellen is fellépve azt
hangoztatta, hogy szó sincs a fajon belüli versengésről. Ehelyett a
kooperáció a jellemző, és az élőlények más fajokká alakíthatóak a
környezet manipulálása révén, és ő például képes a rozsot búzává, a
búzát pedig árpává alakítani. Az énekesmadarak pedig szerinte akkor
költenek ki kakukkfiókát, ha megváltozik az étrendjük...
Más kutatók talán még rajta is túl tettek, amikor a Szovjet Tudományos
Akadémia hivatalos folyóiratában arról cikkeztek, hogy a tyúk fajtája
megváltozik, ha a megtermékenyített tojásba más fajta fehérjét
fecskendezzük be; hogy hibrid fajta jön létre, ha egy tyúkot több kakas
termékenyít meg és az Akadémia agrikultúrával foglalkozó szekciójának
vezetője (akinek persze Liszenko intézetében volt laboratóriuma) azt is
tudni vélte, hogy a dudva nem úgy jelenik meg a szántóföldön, hogy a
szél szétszórja a magvakat, hanem a rozs transzmutációja révén jön
létre. Mindazokat pedig, akik nem hitték el ezeket a képtelenségeket,
idealistának, metafizikusnak, burzsoának, obskurantistának és a nyugati
reakció kreatúrájának nevezték.
Liszenko a II. Világháborút leginkább Szibériában töltötte, és a
tölgyfacsemetéket ültette közelebb egymáshoz (ezt nevezték fészkes
ültetésnek), hogy azoknak módjuk nyíljon a kooperációra, de ez persze
katasztrófához vezetett. Ám Sztálin azért 1948-ban 35 liszenkoistát
ültetett be A Lenin Agrár Akadémiára; az orvostudományt "micsurinista
alapokra" helyezték, és egy időben hivatalosan is betiltották a
"morganista-weismannista" genetikát.
Egy G. M. Bosjan nevű szerző 1949-es, mindenütt kapható könyvében azt
fejtegette, hogy a mikrobák valójában halhatatlanok, mert a méreg vagy
hő hatsára nem elpusztulnak, hanem csupán "transzformálódnak":
vírusokká eshetnek szét, míg a vírusok baktériumokká állhatnak össze.
Olga Lepesinszkaja pedig, Liszenko pártfogoltja, azt "figyelte
meg", hogy a sejtek nem csak osztódással szaporodhatnak, hanem azáltal
is, hogy apró granulátumokká töredeznek, és aztán új, a korábbitól
eltérő típusú sejt jön belőlük létre (sőt, a tojássárgájából és más
"sejtmentes" anyagokból is kialakulhatnak). És ha még ez sem lenne
elég, akkor azt is kimutatni vélte, hogy élő sejtek keletkeznek az
élettelen anyagból, és innentől kezdve nem is tűnik olyan
elképzelhetetlennek az a szovjet "orvosi elmélet", mely szerint a tumor
nem a sejtekből ered.
Liszenko, bár az 1950-es évektől akadtak, akik támadták genetikaellenes
nézetei miatt, egészen 1964-ig élvezte a Pravda, illetve Sztálin halála
után Hruscsov támogatását, de mire 1976-ban novemberében meghalt,
addigra már senki sem foglalkozott vele.
Kérdések, avagy a tudomány természete
Idáig jutva valószínűleg legalább két kérdést vetődik fel az emberben:
egyfelől az, hogy valójában miért is van szükség az "igazi" (vagyis
például nem kreácionista, nem náci és nem liszenkoista) tudományra;
illetve az, hogy amennyiben szükség van rá, úgy miért nem lépünk fel a
védelmében és miért nem tiltjuk meg például törvények segítségével az
áltudományos nézetek terjesztését.
Ami az előbbit illeti, erre viszonylag egyszerűen lehet válaszolni:
mielőtt Lister 1867-ben bevezette volna a karbolsavas fertőtlenítést,
egy utcai balesetben nyílt csonttörést szenvedőnek kb. 50 százalékos
esélye volt túlélni a dolgot - feltéve, hogy azonnal, még az
elfertőződés előtt amputálták a sérült végtagot. És hasonlóképpen:
amennyiben 1920 előtt egy átlagos beteg egy átlagos betegséggel egy
átlagos orvoshoz fordult, úgy legfeljebb statisztikai valószínűsége
volt, hogy meg fog gyógyulni. Ehhez képest (legalábbis számomra) nem
tűnik vitathatónak, hogy a modern tudomány a világnak azokon a részein,
ahol valóban alkalmazzák (és amely részekhez a fejlődő országok sajnos
rendszerint nem tatoznak), egészen radikálisan javítja az
életszínvonalat. Azt szokás mondani - és ez minden bizonnyal így is van
-, hogy alig száz évvel ezelőtt a világ leggazdagabb emberei sem
élhettek olyan jó körülmények között, mint ma a középosztály például
Magyarországon. Azaz ha az életszínvonal növekedését értéknek tartjuk,
akkor nem lehet kétséges, hogy az általunk ismert módszerek közül
egyedül a modern természettudomány az, ami lehetővé teszi ezt. Tehát az
ettől való kisebb vagy nagyobb eltérések kisebb-nagyobb mértékben
veszélyeztetik ezt a célt.
Amiből viszont nem következik, hogy lehetséges lenne - egészen
szélsőséges esetektől eltekintve - a törvény védelmét igénybe venni az
áltudományokkal szemben. Méghozzá két okból nem. Egyfelől a
demokráciában a szólásszabadság a tudományos kijelentésekre is
kiterjed, és ahol ez nem igaz (mint például Liszenko Szovjetuniójában
vagy a náci Németországban), ott nem "csupán" a demokrácia nem működik,
de a tudomány is eltorzul. Méghozzá szükségképpen: hogy egy hasonlattal
éljünk, Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász kimutatta, hogy kizárólag a
nem demokratikus berendezkedésű államokban (mint amilyen annak idején a
Szovjetunió is volt) szoktak katasztrofális éhiségek kitörni, ugyanis a
"felülről lefelé" típusú, szigorú központi vezérlés meggátolja az
információk megfelelő áramlását, és így lehetetlen idejében
ellenintézkedéseket tenni. És hasonlóképpen: kizárólag a nem
demokratikus berendezkedésű államokban tesznek arra kísérletet, hogy
nem tudományos vitákon keresztül, hanem "kívülről" (vagy még inkább
felülről) próbálják eldöntetni, hogy melyik tudományos elmélet helyes
és melyik nem.
Ad absurudum még azt a feltevést is megkockáztathatjuk, hogy ezért van
az, hogy a modern történelemben kizárólag a nem demokratikus
berendezkedésű államokban vált dominánssá az áltudomány.
Vagyis a demokráciának (illetve a mi esetünkben annak, hogy élvezhetjük
a modern tudományból származó előnyöket) az az ára, hogy tudomásul kell
vennünk, hogy akadnak, akik viszont az áltudományt választják. És az
megint más kérdés, hogy az ilyenek ellen is megpróbálhatunk fellépni a
tudományos érvelést használva. Még akkor is, ha mindig lesznek olyanok,
akikre az ilyesmi nem hat.
(Dr. Galántai Zoltán)
|
|
Tudnivalók | |
Az oldal 2009. óta nem frissül, de a tartalom továbbra is elérhető. Egyes cikkeket a vallásos emberek sértőnek találhatnak.
|
|
Albumok |
|
|
